Sajnos nagyon nehéz már egy könyvet bármiféle elvárás nélkül olvasni. Az ember látja a borítót, olvassa a fülszöveget, esetleg ismeri már az írót, valaki ajánlja a könyvet, megnézi a véleményeket róla. És bumm, már egy rakat gondolata van a könyvről, amit még el sem kezdett olvasni.
Én is így voltam ezzel a könyvvel, őszintén nagyon magasra tették nálam a fentiek a mércét. Írtó magasra. Férjem szerezte meg a könyvet, azzal, hogy a rádióban hallott róla (talán Balázs show?), és hogy úgy emlékszik az Ahol a folyami rákok énekelnek-kel említették egy lapon, mint szuper, nagy hatású könyv. És mivel ez utóbbi nagy kedvencem lett, így reméltem ez is hasonló hatással lesz rám.
Egy élet hatását lehet abban mérni, hogy mit ad, és mit hagy maga után, de abban is, hogy mit lop el a világból.
Többen Richard Powers: Égig érő történet című könyvéhez hasonlítják, ami annyiban igaz, hogy mindkettőnek a természet áll a középpontjában, amit emberi sorsokon, tragédiákon keresztül figyelhetünk meg. Viszont míg a "fás" könyvben ez az arány jó, addig itt nekem kicsit sok volt Franny története/tragédiája. Kifejtem.
Ez egy disztópia, ami sajnos nem is olyan elképzelhetetlen világot fest le: itt már a legtöbb állatfaj kihalt a klímaváltozás, és úgy általában az 'ember' miatt. Frannyt mélyen érinti ez, és szeretné követni a sarki cséreket a vándorútjukon. Elkápráztatja ez a faj: dacolva mindennel évente kétszer teszik meg a 2 sarkkör közötti távolságot. Viszont a táplálék hiány miatt félő, hogy ez lesz az utolsó útjuk.
Franny mindent bevet, hogy felkerüljön a Saghani fedélzetére, ami az utolsó lehetősége, hogy a madarak nyomába eredhessen.
Míg a hajó halad, addig többször is visszatekintünk a múltba, és kiderül mi Franny hajtó ereje, mi tüzeli, hogy minden nehézség ellenére is szembeszálljon az elemekkel a célért. Nyughatatlan lelke és számos tragédia sarkallta az utolsó vándorlásra. Emiatt nagyon sok volt a borús, nyomasztó rész a könyvben, amikkel nagyon nehezen tudtam azonosulni. És összességében is, értettem mit szeretne, de azt éreztem nem sok empátiával teszi mindezt, az utazása során sem nagyon vett tekintetbe másokat. Mindenkin áttaposott, csak elérje, amit szeretne.
Viszont, nagyra értékelem, ha ilyen könyv születik, ami felhívja a figyelmet egy nagyon fontos témára, elénk vetíti hova juthat a világ. Meg is filmesítik ami újabb pluszpont.
A barátság, szeretet, szerelem és az eltökéltség végül elvezeti Frannyt oda, ahova nem is remélt eljutni.
Anya mindig azt mondta, hogy keressek jeleket.
– Minek a jeleit? – kérdeztem tőle először értetlenül.
– Az életét. Ott rejtőznek körülötted mindenütt.
