Jenn Bennett - Alex, approximately (35)
2017. július 14. írta: csillabella

Jenn Bennett - Alex, approximately (35)

*4.2*

Ez a könyv is egy lutri volt nekem, viszonylag kevés vélemény volt róla, mikor megrendeltem, így a sztori volt a mérvadó: Bailey a keleti partról átköltözik a nyugati partra, hogy az édesapjával lakjon, történetesen abba a városba, ahol online levelező társa- Alex is lakik. Úgy dönt, hogy nem közli vele hollétét, próbálja kinyomozni és megtalálni a fiút. Munkát vállal, ahol megismerkedik a tenyérbemászó Porterrel.

Itt szembesültem azzal, mit is jelent az a kifejezés, hogy YA book: Young Adult, vagyis nagyjából tini regény szerintem. Mikor megrendeltem a könyvet (ami még csak angolul elérhető), akkor elsiklottam efölött, hogy YA, lehet nem kellett volna. Bár a végén nem bántam meg.

A könyv eleje ijesztő volt, akkor úgy éreztem be sem tudom fejezni majd: Bailey azon variált vajon Porter a lábát nézte-e meg vagy a cipőjét. Plusz minden fejezet elején van egy idézet egy filmből, és itt olyan tini filmekből voltak, amiket mégcsak nem is láttam. Mondtam is, hogy ajajj.... Szerencsére ezen túlléptünk, (az író is, én is) és komolyodott a könyv, na persze nem giga léptékben, de innentől már legalább élveztem az olvasást.

alex-approximately.jpg

Szóval Bailey elkezd dolgozni, ahol barátnőt is szerez Grace személyében, tovább levelezik Alexel, bár egyre ritkábban. Úton útfélen is őt keresi, de mindenhol Porterre bukkan. Az apukája jófej, ellátja jó tanácsokkal, robogóval. Leszámítva a sok ködöt, hangulatos helynek tűnt ez a Florida a hullámokkal, szörfösökkel, és ettől jó élmény volt olvasni, és elképzelni a könyvet. Itt ott kicsit klisés, vagy kiszámítható volt a történet, de nekem ennyi még pont belefért.

Sokat emlegették, hogy hasonlít a You've got a mail történetre, amivel eleinte nem is foglalkoztam, mert mindig keverem azt a 2 Meg Ryan -Tom Hanks filmet (Szerelem Hullámhosszán, Szerelem Hálójában). Majd a történetben haladva, a felénél megvilágosodtam, így tudtam mi várható happy endnek, de még így sem volt unalmas.

Nem tartom kizártnak, hogy még kezembe veszem az írónő többi könyvét is, de az biztos, hogy nem mostanában :)

  alex-approximately-us.jpg24d78288d0c4716af4ac1af57eeea5e3--alex-approximately-april-th.jpg

 

 https://moly.hu/konyvek/jenn-bennett-alex-approximately

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr2612663949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása