Megfogadtam, hogy időnként beiktatok egy Sophie Kinsella könyvet. Eddig 4 könyvét kezdtem el olvasni: A bóltkóros naplóját félbe kellett hagyjam, annyira nem kapott el. A Csörögj rám!, és a Tudsz titkot tartani? nagy kedvenc lett. A Segítség, kísértet! sem volt rossz. De azt gondoltam ez a könyv is nagyjából hozza a laza kikapcsolódást és humort, amit eddig tapasztaltam. Nos, ha valaki emiatt kezdene bele ebbe a könyvbe, ne tegye. Nem mondom, hogy rossz, mert nem az, de nagyon más, mint, amiket eddig olvastam tőle.
Audrey otthon van: szorong, pánikol, stresszel mindenen. Nagyon lassan derül ki ennek az oka, olyannyira lassan, hogy teljesen nem is tudjuk meg mi váltotta ezt ki a lánynál, csak sejtjük. (Volt egy olyan érzésem, hogy nem tudott volna erős háttérsztorit kitalálni ehhez az írónő, ezért oldotta meg így. Lényegtelen.)
Így Audrey küzdelmeit, gyógyulásának folyamatát olvashatjuk, ami azért nem könnyű és vidám falat, pláne ha valaki átment hasonlón és pontosan tudja milyen ez. Persze mindenki mástól szorong és másként éli meg, de azért így is át lehet érezni.
A családja sem könnyű eset: testvére számítógép játék függő, és az anyuka teljesen rákattant erre. Már nem lát mást a fiából, csak, hogy játszik, úgy érzi ezzel tönkreteszi az életét. Már nem látja reálisan a dolgokat, annyira elvakítja ez. Apuka próbál lavírozni, és kerülni a konfrontációt. Tetszett, ahogy időnként Frank próbálta kiforgatni az anyukája szavait, kicsit tükröt tartani, vagy megmutatni mi is történik vele valójában.
2 dolog tetszett igazán a könyvben: az egyik, hogy volt haladás, fejlődés, mégha nem is varázsütésre lett minden happy, így reális ez. A másik: Linus. Audrey teljesen maga alatt van, azt gondolja nem normális, és senkit sem fog érdekelni, senki sem fektetne erőt/energiát egy kapcsolatba- ilyen problémás lánnyal. (hát ez is ismerős) És akkor jön Linus, aki meglátja a lányban az értéket, akkor is, ha ő most éppen nem érzi jól magát. Igazán cuki dolgokat tesz érte- nagyon kedvesek voltak nekem ezek a jelenetek.
Szóval kellemes olvasmány volt, itt is néha megcsillogtatta Kinsella a vicces oldalát, de azért ez nem az a tipikus könnyed romi lazulás.
