Robert Galbraith - A selyemhernyó (13)
2020. február 16. írta: csillabella

Robert Galbraith - A selyemhernyó (13)

*4.6*

Bár a Kakukkszó után úgy éreztem hamarosan sort fogok keríteni a folytatásra, valahogy mégsem akaródzott. Ha nincs egy kihívás, ami erre motivál, nem tudom mikor kerül sorra. Pedig tetszett az első rész, de valahogy ezek szerint nem hozott tűzbe.

covers_341971.jpg

És pont ezt éreztem ennél a résznél is.

Cormorannak beindul a magánnyomozói üzlete a Lula Landry féle gyilkosság óta. Megbízzák egy férfi eltűnésével, az író Owen nem ment haza már egy ideje, feleségének pedig nagy szüksége lenne rá. Ahogy Strike nyomoz, kiderül, hogy egy könyv áll a háttérben, ami mindenkiről leránatná a leplet, elég beteg és gunyoros stílusban. Nem remél sok pénzt ettől az ügytől, kíváncsisága mégis hajtja, és a nyomok elvezetik Owen holttestéhez, akit brutálisan kegyetlen módon öltek meg.

Robin az esküvőjét szervezi, közben továbbra is küzd Matthew-val, hogy fogadja el a lány munkáját.

Összességében ez a rész jobban tetszett, mint az első: a gyilkosság, a gyanusítottak, a leleplezés mind jobbra sikerültek. Viszont az elejével nagyon lassan haladtam. Nem tudom ez a könyv hibája-e, hogy valóban nem volt annyira érdekfeszítő, vagy mit várok én ha este fáradtan kezdek neki olvasni. Egyáltalán nem volt rossz vagy unalmas, csak inkább az a fajta, amit könnyen le lehetett tenni.

Az utolsó 200 oldalt már elég gyorsan befaltam (- mondjuk erre hétvégén került sor).

Robin és Strike kapcsolata bár jó irányba alakul, még bőven hagy megválaszolatlan kérdéseket a következő részekre. Lassan bontakozik mi, mint általában ezek a J.K.Rowling krimik is.

https://moly.hu/konyvek/robert-galbraith-a-selyemhernyo

A bejegyzés trackback címe:

https://kesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr4915476752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása