Sokáig várt ez a könyv a polcomon, nagyon sokáig, mire úgy döntöttem (leginkább egy kihívás kapcsán), hogy belevágok. Az első reakcióm az volt, hogy "miért kellett ezt eddig halogatni?"
A könyv címe és fülszövege kicsit félrevitt: nem arról van szó, hogy Callie (Calpurnia) megveszekedetten akar egy férjet, és ezért mindent bevet. (Lehet ez tartott vissza engem sokáig az olvasástól.)
A történet: Callie 28 évesen még egyedülálló, ami a 19. században azt jelentette, hogy ő vénlány. Nem volt sok kérője, de azokra is nemet mondott, csak a házasságért nem akart férjhez menni. Többet szeretett volna.
Ha viszont már 28 éves, egyedülálló, a jó hírének már úgyis mindegy, miért ne vághatna bele pár kalandba. Olyan dolgokat szeretne csinálni, amiket egy hölgynek (nőnek) nem illik, de unalmas, egyhangú életét feldobná.
Így akad az útjába Ralston márki, aki nem éppen feddhetetlen előéletéről híres. Érdekes szövetség köti össze kettejüket.
A végére kicsit az erotikus jelenetekből sok lett nekem, kész felüdülés volt, ha véget ért egy ilyen leírás, és haladhattunk tovább a sztorival. Nem tudom, hogy a mennyiség miatt zavart, vagy mert egyhangúak voltak (szerintem még nem olvastam ennyiszer egy könyvben azt, hogy "mellbimbó". )
Ettől függetlenül a történet tetszett, nem a szokványos 19.századi táncikáljunk, hímezzünk és várjuk a kérőket kategória. (Gondolkoztam én vajon mit tettem volna, ha abban az időszakban élek, biztos sokat olvastam volna, de az is esélyes, hogy nem a pilláimat rebegtetve várom a lovagokat, hanem Callie-hoz hasonlóan kíváncsi lettem volna a való életre.)
- Nem miattad sírok - mondta a lány, és a férfi arcára tette a kezét. - A kisfiú miatt sírok, aki sosem kapott esélyt arra, hogy higgyen a szerelemben. És apád miatt, aki ezt nyilván szintén nem érezhette át. Mert ő csak szerette a feleségét, de ez nem volt szerelem. A szerelem sosem egyoldalú vagy önző. A szerelem nagyvonalú, és jó irányba változtatja az életet. A szerelem nem rombol, Gabriel, a szerelem épít.
