Nehéz erről a könyvről írnom, nem is tudom hova tenni, olvasás közben sem tudtam. Egyrészt nagyon szerettem olvasni bizonyos részeket, másrészt több dolog is idegesített benne.
Rachel és Henry legjobb barátok éveken át, Rachel azonban többet érez a fiú iránt. Mikor Rachel elköltözik a családjával, megszűnik a kapcsolat köztük, évekig nem beszélnek. Majd egy napon, miután Rachel testvére meghal, a lánynak nincs többé maradása, így visszatér a városba.
Próbál megküzdeni a gyásszal, de nem szívesen osztja meg a történteket senkivel. A sors úgy hozza, hogy Henry szüleinek könyvesboltjába kap munkát.
Azt a boltot imádtam, volt ott egy olyan részleg, ahol a könyveket csak olvasni lehet (megvenni nem), üzeneteket vagy megjegyzéseket írni a lap szélére. Én alapból is nagyon szeretek emiatt régi könyveket nézni, hogy van-e benne régi írás- ki vette kinek, miért, vagy bármi. Így azokat a részeket nagyon élveztem, amik ott játszódtak
És, ami kiakasztott: Henry. Bele volt esve éveken át egy nem tudom már hogy hívják csajba, aki lelketlen volt, felszínes és időnként szemét, de Henrynk továbbra is eped utána. De ez még hagyján, ami igazán zavart, hogy emiatt kockára teszi az egész családja jövőjét, megélhetését, hogy ennek a csajnak megfeleljen. Azért 17-18 évesen ennél több esze kéne legyen valakinek, pláne ha ilyen olvasott, tanult emberről van szó. Na tudom, a szerelem vak, de sajnos így nagyon nem tudtam megkedvelni Henryt. A végén jobb szerettem volna, ha van következménye Henry butaságának.
Voltak szimpatikus szereplők is, mint Henry húga (George- idő kellett mire leesett, hogy ő lány), könyvesbolti vendégek, nagyjából mindenki más a 2 főszereplőn kívül. (Igen, Rachelt sem kedveltem.)
Ettől eltekintve nem bánom, hogy olvastam, tényleg voltak jó részek (főként a könyvesbolti jelenetek), és az is fontos, hogy megmutatja a gyász feldolgozásának egy útját.
