Nem ez az első olvasásom Alessandro Baricco-tól, pár éve olvastam a Novecento-t, így tudtam, hogy remek mesélő.
Bár a történet nagyjából 50 oldalas, mégsem volt hiányérzetem, úgy éreztem tartalmas 50 oldal volt ez.
- Talán arról van szó: az élet időnként úgy megkever, hogy az embernek már nincs mit mondania.
Mondta.
- Soha többé.
Hervé Joncour többször is Japánba utazik, hogy selyemhernyópetéket vegyen, amelyeket a városában felhasználhatnak selyemkészítésre. Eleinte csak az üzlet miatt vállalja be ezt a hosszú utat, de ott az üzletfelének a kedvese teljesen elvarázsolja. Nem beszélik egymás nyelvét, még a hangját sem hallotta a lánynak, de a tekintete mindent elmond.
Egyetlen bizonyossága egy papírra vetett japán írásjel, amit nem ért.
Valami oka is volt rá, de nem emlékszem, mi. Az okok mindig feledésbe merülnek.
1 óra alatt kiolvasható mese ez. Általában tartok az ilyen rövid könyvecskéktől, de ez egy kellemes utazás volt, mint egy lágy dallam, úgy ívelt végig a történet.
