Moly.hu-n van egy kihívás, ami arról szól, hogy olyan könyvet kell olvasni, aminek a borítóján zongora van. Egyértelmű, hogy jelentkeztem rá. Körbenéztem milyen könyvek jöhetnek szóba, és utánuk olvasgattam. Így találtam erre a "monológra".
Mindenhol ódákat zengtek róla, mikor kikölcsönöztem, még a könyvtáros is megjegyezte, hogy na ez biztos tetszeni fog nekem.
És így is volt! De mégis bajban vagyok, nehéz bármit írni erről a könyvről.
Danny Boodmann T.D. Lemon Novecento élete érdekesen indult, és innen is lett a neve. Egy tengerjárón tölti napjait, és az a legenda, hogy sohasem lépett még le róla. A tenger a hazája, az élete pedig a zongora. Úgyanis csodákat képes művelni a fekete fehér billentyűkkel, a híre a szárazföldekre is eljutott.
Most már tudom, hogy akkor, azon a napon Novecento elhatározta, odaül élete fekete-fehér billentyűi elé, és elkezd egy abszurd és zseniális zenét játszani, bonyolultat, de szépet, valamennyi közt a legnagyobbat. És hogy élete hátralévő részében erre a zenére fog táncolni. És hogy soha többé nem lesz boldogtalan.
Rövid könyv, 70 oldal, egy ültében ki lehet olvasni. Érdekes darab azonban, ami kellemes hangulatba ringat mindenkit, csakúgy mint az óceán vagy a lágy dallamok. A könyvből film is készült: Az óceánjáró zongorista legendája címmel.
