Szerettem volna, ha a 100. olvasmányom idén valami különleges: nem egy romi darab, vagy kiszámítható krimi. Legszívesebben az Egy fiú életére esett volna a választásom, ha nem vagyok időszűkében, de a Menny és pokol trilógia első része is jó választásnak ígérkezett.

Először kicsit megijedtem, hogy fog ez most engem lekötni, hisz itt nem a pörgős cselekményen van a hangsúly.   

A fiú (akinek a neve végig rejtély marad) legjobb barátjával éli az izlandi halászok nehéz életét. "...az olajlámpa fénye erősen világít, még feketébbé téve a kinti estét; így van ez, minél több a világosság, annál több a sötétség is, ilyen a világ." Dacolnak a hideggel, szegénységgel, éhséggel, de nagy álmaik vannak. Barátját azonban annyira elvarázsolja egy nap Milton költészete, hogy végzetes hibát követ el, ami az életébe is kerül.

A fiút teljesen megrázza barátja elvesztése, aki reggel még ott volt vele, és már nincs többé. Nincs maradása, nem is tudja mit kezdjen az életével, egyáltalán van e bármi értelme az életének. 

Tetszett a könyv letisztultsága: megmutatja mi is az igazán fontos: " ... a boldogsághoz néha nem kellenek égi magasságok." Legyen finom étel, meleg kávé és jó barátok. A rohanó és anyagias világban egy ilyen "egyszerű" kijelentés is felhívja magára a figyelmet, nem lehet átsiklani felette.

A kapitány megpillantja a fiút, aki még mindig a lépcsőkorlátot markolja, mert sokszor valamiben meg kell kapaszkodnunk, hogy ne vesszünk el, ne bukjunk előre, és van, hogy egy lépcsőkorlát is megteszi, de a legjobb egy másik kéz.

Néha ez kell, hogy kicsit lelassítsak, és olvassak egy ilyen könyvet, ahol a mondatok / történet egyszerűsége a nagyszerűsége is egyben.

https://moly.hu/konyvek/jon-kalman-stefansson-menny-es-pokol