A Virágot Algernonnak után kérdés sem volt, hogy Sallynek is sorra kell kerülnie. Várható volt, hogy nem egy könnyű darab lesz, és jól éreztem, valóban gyomorbavágó olvasmány.
Sally maga sem érti, hogy történhet, hogy időnként órák, napok esnek ki az életéből, emlékezetéből. Mikor magához tér, nem érti hogy került oda, ahol van, miért talál olyan tárgyakat maga körül, amik nem ismerősek neki. Ha nehéz helyzetbe keveredik, olyankor jön a fejfájás, és ilyenkor tűnik el az idő.
Miután dr. Ash diagnosztizálja, képtelen elhinni a férfinak, hogy többszörösen hasadt személyisége van. Persze van abban valami, amit a doktor mond, de nonszensz, hogy legyen még 4 másik énje: Derry, a csupa jóindulat, az érzéki Bella, a művészkedvelő Nola és Jinx. Na vele jobb nem kikezdeni.
Felkavaró volt az egész: Nola öngyilkossági kísérletei, Jinx kegyetlensége, Sally félelme attól, hogy megőrül, a bolondok háza, és a múlt, ami miatt Sally védekezésképpen kénytelen volt Jinx mögé bújni.
Elképedve olvastam a könyvet, végig próbáltam feldolgozni, elképzelni, hogy igen, ilyen valóban lehet. Bennem is laknak olyan népek, hogy vissza kell időnként fogjam őket (bár nevet még nem adtam nekik).
Valami hiányzott a könyvből: jó sztori, érzékletes leírás, de valahogy a bumm érzés elmaradt.
