Amint letettem vasárnap reggel Az Ékkővet, már vettem is a kezembe a folytatást és estére a végére értem. Ha nem égett volna a szemem, akkor azonnal belekezdtem volna a befejező részbe.
Az előző rész végén Violet lebukik, amint épp ismét Ash szobájába lopózott (jajj ettől kivoltam), így Asht bebörtönzik, Violet pedig tudja hogy nem vár rá valami jó világ innentől a Hercegnőnél.
Menekülnie kell, a könyv első fele nagyjából erről szól, hogyan sikerül ez. Elér A Fehér rózsába, ami menedéket nyújt. Itt megismeri Sil-t, aki segít neki felfedezni a benne rejlő erőt, mesél a sziget múltjáról. A fekete kulcs szervezet tagjai segítenek mindenben, akik már annyira megelégelték az elnyomást, hogy lázadást terveznek. De egyelőre nincs elég ember, sem elég fegyver.
Ez a rész talán még jobbra sikerült, mint az első. Az egyedüli, amit nem szeretek, mikor egy folytatásban nagyon sok a visszautalás az első részre. Ez azonban nem vont le semmi az élvezetből. Itt már több volt a mágia, de abszolút jól sikerültek a leírások, ott voltam velük az erdőben, a házikóban,a tisztáson és beszívtam a friss levegőt, miközben a kezem simogatta a virágokat.
Sajnos nekem a borító még kevésbé tetszik, mint az első részé, de persze nem ez alapján kell megítélni a könyvet. De a szép borító jóóóó!
