Ez a könyv... durva! Először szépen beandalgunk a történetbe, utána felemel, jókat nevetünk majd a végén egy nagy rúgással végez velünk.
A filmet nem láttam, csak előzetesét, így sejtésem volt miről fog szólni a könyv, még mielőtt elolvastam a fülszöveget. Nem mondom, hogy repesve álltam neki, hisz elég nyomasztó légkörben játszódik. Azért nekiálltam, biztos nem véletlen a könyv és a film szakadatlan sikere. És valóban már értem az okát!
Az indítás nem volt olyan erős, egy darabig féltem, hogy ha ez a könyv olyan csúcs, akkor miért unom? De ahogy haladtam, egyre jobb lett: feltűnt a képben Mack és ahogy kinyílt a szája, a könyv is jobb lett. Azt sem gondoltam volna, hogy akkorákat nevetek majd, hogy a szomszéd szobában is hallani lehet fülhallgató mellett.
A sztorit Főnök meséli el, aki indián származású, az ő szemén keresztül ismerhetjük meg az osztályt, a nővéreket, orvost és a többi beteget. A könyv igaz történeten alapszik, így még jobban hüledeztem olvasás közben. Az intézetben erősen despotizmus van: amit a Főnéni akar, az úgy lesz, nem fél semmilyen játszmától, manipulációtól. A betegeket nem feltétlen veszik emberszámba és többnyire le vannak szedálva, hogy ne zavarjanak sok vizet. Ha mégis, akkor jöhet a sokkoló.
Ebbe a világba csöppen bele McMurphy, akinek az életkedve és igazságérzete felrázza a helyet! Szép lassan a betegek észreveszik, hogy nem kell élettelen testként lebegniük egész nap, nevethetnének is, van még öröm az életben. Persze ez a Főnéninek nem tetszik, 2 dudás egy csárdában... Sajnos az ő érdeke nem a betegek jóléte volt, hanem a saját hatalmának fitogtatása.
Alapból nagyon fel tudom magam húzni az igazságtalanságokon, így az ilyen helyzeteket olvasva is felmegy a pumpám.
A könyv vége.... hát erre így nem számítottam és tényleg ez volt a gyomorszájba rúgás. Hisz a végéig még két esélyes volt a kimenetel, és én mindig reménykedem. De így volt ez jól... feltette az i-re a pontot és nem egykönnyen verem ki a fejemből, az biztos.
Nem bánom, hogy elolvastam és ajánlom mindenkinek!
