Tracy Brogan- The best medicine (38)
2018. december 11. írta: csillabella

Tracy Brogan- The best medicine (38)

*5.0*

Crazy little thing (Egy kis örültség) folytatásaként tartják számon, emiatt elég sok aggály is volt bennem. Na nem azért, mert az a könyv ne lett volna jó, nagyon tetszett. Inkább az zavart, hogy ez nem direktben a folytatása lesz, hanem teljesen új főszereplő - csak a helyszín ugyanaz. Akik pedig a szívünkhöz nőttek az első kötetben (Sadie, Des, Dody, Fontaine) csak említésszerűen kerülnek néha szóba. Több véleményező is írta, hogy gyengébb, mint az első kötet.

covers_512047.jpg

Na ezekkel a kilátásokkal álltam neki, és szeretek itt is kakukktojás lenni, mert nekem nemcsakhogy tetszett, de talán még jobban is, mint az első rész. Mégpedig azért, mert míg az első rész színvonala nekem kicsit ingadozónak tűnt(közepe tájékán kicsit laposodott), a szereplők túl különcnek- így nem volt könnyű azonosulni vele. Ez az új kötet azonban hozott egy konstans szintet, és a szereplők is kicsit talán hétköznapibbak (reálisabbak).

Persze azért akad párhuzam a két történetben. Evelyn menő plasztikai sebész, aki minden idejét karrierjének szenteli, így 35 évesen döbben rá, hogy talán ideje volna férjet keresnie. (Na jó, nem magától döbben rá, hanem lépten nyomon ezzel piszkálják.) Ír is egy listát a fontos követelményeiről, aminek szeretné, ha leendő férje megfelelne. Azzal nehezen tud mit kezdeni, mikor egy napon páciense lesz a sármos Tyler, aki azonnal elindít valamit a nőben, bármennyire is tiltakozik ellene. Tyler rossz fiúnak látszik, így hiába próbálja randira hívni az orvosát, falakba ütközik.

Barátnői mindenhogy próbálnak segíteni neki párt találni, így egy nap jön egy ígéretes jelölt. Tanult, egzisztenciálisan Evelynnel egy szinten van és jóképű. Itt valahogy a Csúf igazság című film jutott eszembe, ahol a ragyás képű csávó megpróbálta összehozni Catherine Heiglt egy jóképű dokival, a film végét mind tudjuk.

Annak ellenére, hogy savanyú szájízzel álltam neki a könyvnek, mondván úgyis gyengébb lesz, nagyon élveztem az olvasást, jókat mosolyogtam, és kellemes kikapcsolódás volt ismét Bell Harborban időzni. Ha lenne /lesz harmadik kötet, vevő leszek rá! Pláne ha ilyen szép lesz a borítója annak is...

https://moly.hu/konyvek/tracy-brogan-the-best-medicine-a-legjobb-orvossag

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr314462022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása