Ez a könyv nagyon szép!
Először attól féltem, hogy nem lesz elég mozgalmas, nem köt majd le, de szerintem egy nap sem kellett neki, hogy végezzek vele.
Doris már a kilencvenes éveiben jár, egyedül él Stockholmban, ápolóján kívül egyedüli rokonával, Jennyvel érintkezik, vele azonban csak a neten keresztül tud, mert Amerikában él. Elkezdi összegyűjteni az emlékeit, hogy örökül hagyja majd Jennyre.
Kalandos élete belefér pár dobozba, fényképek, levelek formájában. Nem indult könnyen: fiatal korában dolgoznia kellett, elszakadt a családjától. Megízlelhette a szerelmet, az igaz barátságot, szegénységet, kemény munkát és legfőképpen a magányt. Járt Párizsban, Amerikában, azonban a szerencse mindig elpártolt mellőle.
Jenny is falja a történeteket, kíváncsi a végére, és igyekszik Dorist támogatni mindenben.
Nehéz többet írni a könyvről, anélkül, hogy ne áruljak el túl sok infót.
Pont mamám halálának első évfordulójának napján olvastam a könyvet. Gondolom részben ennek köszönhető, hogy patakzottak a könnyeim, részben pedig annak, hogy egy szépen megírt, megható könyvről van szó.
A történet nem lehúzós, nem az a depis fajta, így nyugodt szívvel ajánlom bárkinek a könyvet!
https://moly.hu/konyvek/sofia-lundberg-az-elveszett-nevek-fuzete