Magam sem hittem, hogy ennyire fog tetszeni ez a könyv, és hogy Tanzánia is felkerül a bakancslistámra!
Egy tragédia hozza össze Jack-et és Rodel-t, akik soha nem találkoztak volna. Jack Tanzániában él, kávéültetvénye van, és elvesztette a lányát. Rodel pedig Angilában, de ugyanebben a szörnyűségben veszíti el a nővérét, aki Tanzániában önkénteskedett.
Hányszor megyünk el egymás mellett az utcán, és még csak nem is sejtjük, hogy a sorsunk valami titokzatos módon összefonódik!
Hány finom, láthatatlan szál fűz minket egy idegenhez, azok közül, amik összekötnek mindannyiunkat?
A helyszín teljesen elvarázsolt, vagyis inkább feldobott: az állatvilág, a táj. Szeretem az utazós történeteket, ahol 2 ember (akár 2 idegen) egymás segítségére szorul, és miközben összefognak a közös ügy érdekében, egymást is jobban megismerik. Végig az járt a fejemben, hogy ebből a könyvből egy igazán látványos és izgalmas film készülhetne.
Amitől több lett ez a könyv egy szimpla "láv sztorinál", az az, hogy felhívja a figyelmet olyan ostoba babonákra (már elnézést az erős szóért), mint az orrszarvúak legyilkolása azért, mert khm, hát a szarva csodaszer és segít az idióta emberek férfiasságán; vagy az albínó gyerekek vére, testrésze, ami a hosszú élethez segít hozzá. Így virágzik az állat és gyerekkereskedelem, az emberi hülyeség nem ismer határokat... Ilyenkor nem is hiszem el, hogy 2021-ben ezek megtörténhetnek: egy fajt a kihalás szélére sodrunk, vagy gyerekeket ölünk. Na és tudom, ez most két példa, de hosszú még a sor. Felhúznak ezek, és ilyenkor gondolkozom pályaváltáson, hogy valami hasznosabbat tegyek.
Szóval nagyon örülnék, ha megfilmesítenék ezt a történetet, így több helyre eljutna az üzenet.
Egy két dolgot kihagyhatnának a filmből, ami nem annyira tetszett a könyvben: egyik a semmi közepén levő szexjelenet (nem szeretném most ezt részletezni, de belegondolva a körülményekbe, nem volt túl vonzó). Vagy mikor Rodel és Jack elválnak, de lesz még egy utolsó csoda randijuk, hát azt kicsit túlgondolta az írónő. Én biztos nem így szeretném az utolsó napomat tölteni, és nem is igazán értettem a koncepciót. Valami hatalmas ütős dolgot akart, de itt is igaz: a kevesebb néha több. Az epilógus nélkül is szép lezárt történetet kaptam volna, ez így picit hozzátett persze a történethez, de valahogy már túl sok volt.
Gomát imádtam, szeretnék én is ilyen belevaló lenni idős koromra! Bahati pedig nagy arc, kellett a könyvbe!
Ez az a könyv, amit nem akarsz gyorsan kiolvasni, bár érdekel a történet, de nem akarod, hogy vége legyen. Én végig így éreztem magam, örültem bármikor a kezembe került, és folytathattam, visszacsöppentem Afrikába és folytatódott a kaland.
Néha rátalál az ember egy szivárványra, ami betölti a szívét. Talán soha nem érheti el, és nem lehet az övé, de annyi színt és oly sok csodát hoz az életébe, amit soha nem fog megbánni.
