Szeretek kortárs magyar írók műveivel ismerkedni, így, amikor egy kihíváshoz kerestem könyveket, megakadt a szemem ezen a trilógián. Hiába sejtetett a leírás egy borús történetet (talán pont amiatt is), mégis vonzott, pedig sokáig nem találtam sehol az első részt.
David bátyja 35 évesen öngyilkos lesz. A fülszöveg egy picit félreviszi az embert: "Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát..." hát aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy ez a mondat csak olyan ember tollából származhat, aki nem olvasta. Na nem ez a lényeg, hanem David teljesen kifordul magából, és úgy próbálja feldolgozni/ túlélni a történteket, hogy kiírja magából a családjuk történetét, az igazságot. (Az írás nem rossz ötlet.)
A gyerekkoruk nem egy vidám történet, volt, hogy abba is kellett hagynom az olvasást és másik könyvbe kezdenem, annyira lehúzott. Ott volt egy alkoholista anyuka, a 2 testvér kitéve a beteg anyuka szeszélyeinek, apuka, aki mindig elutazott munkaügyben, és a rettentő sok szomorúság, félelem, szorongás, ami sehogy sem akart jobb lenni. Itt jött az egyik rész, ami miatt kicsit lepontoztam a könyvet: nem igazán tudtam elhinni, hogy apuka pontosan tudja, hogy milyen az anyuka, mégis 13 éven át ezt nézi, néha odaszól, hogy "milyen anya vagy te!". Továbbra is magára hagyja a gyerekeket, nem keres másik munkát a közelben, csak akkor jut eszébe, mikor már nagy a baj. És az is fura volt, hogy szerintem azért 15 évesen már kell tudjon valaki logikusan gondolkozni, mit miért kér az anyja.
De mindegy, ezeken túltettem magam, olvastam tovább, vártam a reménysugarat. Hogy mi oldja meg ezt a helyzetet, bármi pozitívat, de azt várhattam...
Azt kicsit "irigyeltem", hogy a tesók ott voltak egymásnak a bajban, mikor feszkó volt otthon, de azt sajnáltam, hogy mindketten teljesen szétcsúsztak és önpusztító életet éltek.
Úgy éreztem olvasás közben, hogy a nyakamba öntöttek a vödör ...-t, és nem tudtam, hogy miért. Gyorsan kiolvastam a könyvet, de nagyon nehéz volt, szerintem az utolsó 60 oldal egy hegyomlásnak tűnt.
A végére sem jött meg a feloldozás. Reméltem, hogy kapok valami választ, hogy lehet traumákat feldolgozni, túllépni rajta felnőtt korunkra, vagy bármit, de nem. Iszonyat nyomasztó volt, rosszabb, mint egy horror könyv, mert ez a valóság. Megnéztem a következő 2 rész fülszövegét és a véleményeket, és gyorsan döntöttem is: nem fogom folytatni, számomra itt lezárult a történet.
Azt leszögezem azonban, hogy Szaszkó Gabriella nagyon jól ír, igazán tehetségesnek gondolom. Rengeteg érzést váltott ki belőlem: izgultam, ideges lettem, tehetetlen dühöt éreztem, láttam magam előtt a helyszíneket, karaktereket. Kár, hogy nem találtunk egymásra a történettel.
