Nem tudom én valaha olvasom-e ezt a könyvet, ha a férjem nem lep meg vele egy rossz nap után. Bár a borító szép, a helyszín Párizs, nem rossz indítás.
A történet két szálon fut: az első a jelenben, ahol Caroline balesetet szenved, és elveszti az emlékezetét. Kicsit déja vu-m volt, hisz nemrég olvastam egy könyvet, ami szintén Párizsban játszódik és a főszereplő szintén elvesztette az emlékezetét... úgy látszik Párizs ezt hozza ki az írókból... itt azért kicsit meginogtam, hogy jajj mi lesz ebből...
Viszont nem sült el rosszul. Nagyon elgondolkoztam milyen lehet úgy újra kezdeni az életet, hogy tiszta lappal indulunk, bármi is volt előtte rossz, ami bántott, megtört minket, az nincs többé. Persze így a jókra sem emlékszünk, vagy azokra a dolgokra, amiket tanultunk a problémákból. Mindenesetre sokat járt ez a fejemben, vajon én milyen lennék emlékek nélkül.
Caroline szép lassan felfedez mindent, az életét, lakását, ismerőseit, és rájön, hogy eddig nem élt teljes életet. Valami nem stimmelt vele, de nem tudja mi. Victornak tetszik ez az új Caroline, és találkozgatni kezdenek. Nem mondom, hogy nem voltak kiszámítható részek a könyvben, mint például számomra Victor kiléte. Vagy, hogy miért volt Caroline olyan szomorú a balesete előtt.
A másik szál a II. Világháború alatti megszállt Párizsban játszódik. Céline kislányával és apukájával él együtt. Nagyon nehéz az élet, és miután kitudódik zsidó származásuk, minden csak még rosszabb lesz.
(spoiler következik) Célinék szökni készülnek, mikor egy német tiszt elkapja őket. Az apuját és lányát elviszik, Célinet pedig a tiszt viszi magával haza. Kicsit itt értetlenül néztem, hogy tudott bemenni (titokban) a kislánya a német tiszt lakásába, úgy, hogy a tiszt ott volt 1 méterre tőle, majd ott élni 9-10 hónapot... Ez itt kicsit sántított, bár nagyon próbáltam megérteni.
Caroline talál régi leveleket a lakásában, és ahogy lenni szokott, összeérnek a szálak. Lehet helyenként kicsit ironikusan írtam a könyvről, de igazából tetszett. Amit hiányoltam a végén, hogy Céline apukájáról nem hallottunk semmit.
- Adhatok önnek egy igazán jó tanácsot? Olyat, amit bárcsak nekem is elmondott volna valaki a maga korában?
- Mi lenne az?
- Ne aggodalmaskodjon annyit.
