2017-ben olvastam a sorozat előző két részét, és akkor ezt nyilatkoztam:
Ez a könyv a Rosie Projekt folytatása, és azt kell mondjam, ha lenne 3.kötete, azt is szívesen elolvasnám.
Így is tettem. Az első gond az volt, hogy alig emlékeztem valamire az előző részekből. Elolvastam miről szólnak, mit írtam róluk, de így is nagyon megkopott a fejemben a sztori. Ez azért is volt gond, mert nehezen vettem fel a szálat. Kicsit aggasztó volt, ha ennyire jók a könyvek, akkor miért nem dereng semmi.
Elkezdtem olvasni, de nagyon nehezen hangolódtam rá. Lehet én olvastam rosszkor, vagy tényleg laposabb ez a rész, de nagyon nyüglődtem vele. Lassan haladtam. Olyan száraz volt és tudatosan megszerkesztett.
Don és Rosie gyermeke, Hudson 10 éves, és gondokkal küzd az iskolában. A helyzet egyre aggasztóbb, az iskola azt gyanítja, hogy Hudson jobban hasonlít az apjára (autista), mint szeretnék, és szeretnének erről szakmai véleményt kapni.
És az élet nem egyszerű senkinek: Donnak gondja támad a munkahelyén, Rosienak is, emiatt átszerveződik a napirendjük és kezdetét veszi a Hudson project: segíteni a fiúknak beilleszkedni az iskolában.
Az volt az érzésem, mintha túl sok mindent szerettek volna ebből a részből kihozni: mint mikor egy 500 darabos képet 700 darabból próbálunk kirakni. Túl sok minden volt: coming outok, iskola gondok, rasszizmus, autizmus, megbocsátás, barátság, tudomány.
Mintha az írónak akadt volna sok jó ötlete, és ezt mind be szerette volna szuszakolni egy könyvbe, vagy azt akarta, hogy ez a rész üssön. De ettől egy átkötések nélküli információ áradat alakult ki.
A felétől, inkább utolsó harmadától már elég jól belejöttem és haladósabb lett. A vége egész tetszett, de még akkor sem tudtam visszaemlékezni mi volt az előzményekben.
