Eleinte elzárkóztam ettől a könyvtől. Úgy gondoltam, hogy biztos egy lassú folyású valami lesz, tele életbölcsességekkel, komolyabb történet nélkül. Másrészt az állatos könyvek nagy része ugye arra megy ki, hogy a végén meghalnak, ezek kitépik az állatbarátok szívét. De aztán annyi pozitív véleménnyel találkoztam, hogy egy akció keretén belül beszereztem.

Ami először elkapott, az az, hogy a történetet Nana meséli el, így cica szemszögből látunk mindent. Ez időnként kicsit viccessé teszi, tompítja a dolgok élét.

Szatoru egyedül élt, míg szép lassan össze nem barátkozott Nanával annyira, hogy megszelidítse. Így lettek ők legjobb barátok. Nana igyekezett jó macskája lenni Szatorunak. Egy nap azonban Szatoru betette a kocsiba Nanát, és elment egy régi barátjához,  megkérte, hogy vigyázzon Nanára. Azonban a cica itt nem lett volna jó helyen.

Szatoru további 2 barátját meglátogatja, ezek nem csak felszínes látogatások, megismerhetjük ismeretségük történetét, barátságuk kialakulását.

Az első, amit megtanultam a könyvből, hogy lassítsak le. Faltam a lapokat az elején, hogy hova utazik a macska, mert a címből arra gondoltam, hogy itt valami hosszú út, kalamajka várható. De idővel észrevettem, hogy nem az úticél a fontos, hanem az út maga. Ahol azt gondoltam, hogy ez még bevezető a könyvben a nagy útra, az már maga volt az út.

Az utolsó 20- 30 oldalt már folyamatosan a könnyeimet törölgetve olvastam és olyan sebeket tépett fel, amikről azt gondoltam, már nincsenek.

Nekem is volt régen egy hasonlóan okos cicám, aki kutyákat meghazudtoló módon sétált mellettem, póráz/hám nélkül, ha utaztunk vonaton békésen viselte: kitettem magam melletti ülésre egy ruhadarabra és ott aludta végig az utat, és a mondás ellenére bárhol jól érezte magát, például az albérletben is ahova elvittem. Bár minden cica különleges és egyedi, azért Filpó csak egy volt.

https://moly.hu/konyvek/hiro-arikawa-az-utazo-macska-kronikaja