Jelentkeztem egy kihívásra moly.hu-n, ahol észt szerzőtől kellett könyvet olvasni. Végignézve a listát kettőt írtam ki magamnak esélyesnek, és mivel a másik nagyon nem jött be ( 50 oldalig szenvedtem vele), maradt ez.

Észtországban a halászsasok már kihalófélben vannak, viszont még maradt pár példány. Egy fióka megmentéséről szól a könyv, ami 1967-ben íródott, de aktuálitásából mit sem veszített. Időnként el is feledkeztem róla, hogy nem mai darab.

Könyv eleje nem ragadott magával, ott a tájat ismerhettük meg, a környéket, az állatokat, az embereket, de az túl részletes volt nekem és eseménytelen.

A történet ott kezd beindulni, mikor a két fiú, Enn és Mardus találnak egy fészket, amelyben egy sasfióka lakik, láthatóan szülők nélkül. Ennek oka teljesen szokványos:  az emberi butaság és önzőség miatt maradt magára a kis madár. A fiúk erejük felett megtesznek mindent, hogy életben maradhasson, és büszke sassá cseperedhessen.

Az erdőben még mindig megfordulnak olyan emberek, akiknek az, ami nő, csupán köbmétereket jelent, ami pedig fut vagy repül - céltáblát.

Majd a végére még egy kis nyomozás is belekerült, az orvvadászat sajnos ma is pont annyira jelen van, mint a könyv írásának idejében.

Végig hullámzott számomra a történet: volt, amikor elkalandoztam olvasás közben, viszont időnként olyan izgalmas részek voltak, hogy le sem tudtam tenni.

 Jó lenne, ha a diákok ilyesmiket olvasnának kötelezőnek, szeretem az olyan könyveket, amik felhívják a figyelmet a természet- és állatvédelemre.

 Egyedüli bajom az volt a könyvvel, hogy nem éreztem olyan egységesnek. Néha mintha ifjúsági könyv lett volna, időnként természeti kalauz, vége felé pedig krimi.

https://moly.hu/konyvek/jaan-rannap-az-utolso-fehertollu