Amy Ewing- Az Ékkő (54)
2019. október 28. írta: csillabella

Amy Ewing- Az Ékkő (54)

*4.85*

A könyvet kölcsönbe kaptam, azzal, hogy nagyon jó. A fülszövege érdekes, de nem az a hú na most rögtön álljunk neki. Azért egyszer csak sorra került, és kellett kis idő míg belerázódtam a történetbe. Bevallom nem vártam sokat tőle, a sztori egy kicsit hajaz a Szolgálólány meséjére, a hangulata pedig A vétkes /A tökéletesre.

covers_392229.jpg

A történet egy szigeten játszódik, amit körökre osztottak, kívül van a Láp, legbelül pedig az Ékkő, ami csak a gazdagok birodalma. Ők aukciókon fiatal lányokat vesznek, akik képesek kihordani a gyermeküket. Ezekre évekig készítik a lányokat, elválasztják őket a családjuktól, és tanulnak. A jövőjükről azonban semmi információjuk nincs, így Violet félve vág neki az aukciónak. Bár nem szeretett a Déli Kapuban sem lenni, a családjától távol évekig, attól még jobban tart mi vár rá. Hamar kiderül, hogy a félelme jogos volt.

Innentől már csak az orvosi vizsgálatok várnak rá, a gazdája szeszélye, már neve sincs, nem érintkezhet se más helyettesekkel, se a családjával.

Szerencsére többen is észrevették Violet különlegességét, erejét, bátorságát, így nem marad teljesen magára.

f19030d61c0557df6647da0edd693404.jpg

Miután beindult a történet, bevallom letenni se tudtam, és nagyon örültem, hogy a trilógia mind három részét kölcsön kaptam. Megszerettem Violetet, bár néha azért kinyílt a bicska a zsebemben, hogy miért nem tud nyugton ülni a popóján, ahogy tanácsolták neki. Persze értem, akkor uncsi lett volna a könyv, ha nincs kavar. Lucien és Garnet a szívem csücske lett, izgatottan várom a folytatást!

https://moly.hu/konyvek/amy-ewing-az-ekko

A bejegyzés trackback címe:

https://kesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr4615267916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása