Ez a könyv nagyon felkeltette az érdeklődésem: a vélemények, amiket olvastam róla mind bíztatóak voltak, a borító, a sztori, az ajánlások. És mindezek ellenére sem lett a kedvencem, és nem bántam volna, ha kimarad az életemből.
A történetét nehéz is visszaadni, azért megpróbálom: van a gazdag meg a szegény család, és hát ahogy lenni szokott, nem jönnek ki egymással. Dióhéjban.
Bővített kiadás: a Richardson család jómódú, kifogástalan életet élnek, a szülőknek jó állása van, mind a 4 gyerek jó tanuló. Albérlőjük lesz Mia (a szegény) és lánya Pearl. Mia művész, emellett alkalmi munkákból próbál megélni, Shaker Heightsba azzal a reményekkel költöztek, hogy itt végre megállapodhatnak. Pearl jóba lesz a Richardson gyerekekkel, kezd beilleszkedni.
A regény fő szála, ami köré aztán innentől minden fűződik, hogy Richardsonék tehetős családi barátja örökbe fogadna egy kínai kislányt, akit az anyja elhagyott. Mia ismeri az anyukát- Bebét (ő is szegény), és elárulja neki hol a kislánya (gazdagéknál). Innentől aztán jönnek morális, etikai kérdések: ki jogosult a gyermek nevelésére : a vér szerinti anya, aki hozott egy rossz döntést, mert nem tudta gondját viselni ; vagy az, aki 14 hónapja neveli szeretetben és gazdagságban. Mindenkit megoszt a történet Shaker Heightsban.
Mrs.Richardson itt aztán igazán berág Miára, amiért beleavatkozott barátnője életébe, ezért nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltját, miért vándoroltak annyit, hol az apuka.
Reese Witherspoon ajánlását értem a könyvön, hisz a belőle készült sorozatnak ő lesz a főszereplője... De Jodi Picoult azt írta kb hogy letehetetlen... hát én a könyv feléig inkább azzal küszködtem, hogy felvegyem és olvassam tovább. Onnantól beindult a történet, de néha már sok volt, hogy minden embernél, akiről épp szó volt, előkerült egy hosszadalmas leírás. És nem nagyon voltak szerethető karakterek, annak ellenére is ki nem állhattam Miát, hogy elvileg ő volt a jó ember: bölcs, megértő és tele van szeretettel.
Olvasás közben többször eszembe jutott Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék, annak volt nagyon hasonló stílusa: lassan épült fel /indult be, minden karakter előéletét hosszadalmasan ismerhettük meg és egy-egy jövőbeli utalás is belekerül. Az a könyv sem hagyott bennem utólag mély nyomot, és a folytatását 30 oldal után letettem.
