Ez a könyv már nem tudom hogy került a bookancs listámra, de mivel annyi jót olvastam róla, gondoltam megállja a helyét ott. Nagyjából 1 hónapig tartott kiolvasni, ez részben az én hibám is, folyton fáradt voltam esténként, mire odajutottam, vagy időm nem volt, esetleg kedvem sem. De azért az volt a benyomásom, hogy a könyvvel is lehetett valami bibi, hogy ennyire nem haladtam.
Quoyle mindig is szerencsétlen volt, összehozta a sors egy csalfa feleséggel, akitől 2 gyereke is született. A feleség sokat bántotta, azonban úgy hozza a sors, hogy Quoyle magára marad. Nagynénje nem minden hátsó szándék nélkül kitalálja, hogy költözzenek vissza őseik földjére, Új-Fundlandra.
Hősünknek a helyi lapnál sikerül állást szereznie, ami ott nagy szám, hisz ez az információ áramlás egyetlen forrása. Belekezdenek a ház felújításba, beilleszkedésbe, munkába. Megismerhetjük a helyi lakosokat, életüket, álmaikat. Nincs semmi extra a történetben, a mindennapokat mutatja be, ami azonban arrafelé mégiscsak rejteget meglepetéseket.
A könyv hangulata nagyon jó, viszont mégsem volt az a letehetetlen fajta, de mindenképpen örülök, hogy olvastam. Film is készült belőle.
Quoyle igyekszik helyt állni, mint apa, mint író, mint új-fundlandi lakos, mint agglegény, és azt kell mondjam, bár kicsit egyszerű ember, a szíve a helyén van mindig és lényegében kiderül milyen talpraesett.
Szerethető könyv, szerethető karakterekkel.
