Ezt a könyvet szülinapomra kaptam a legkedvencebb nővéremtől. Sokáig szemeztem vele, mire sorra került. Kicsit tartottam tőle, mert hogy eseménytelen, sztorik nélküli, logikátlan visszaemlékezésre számítottam.
Ahogy belekezdtem a könyvbe, úgy éreztem minden fejezet 1-1 hosszú cicerói körmondat, kicsit se füle se farka, megismerhetünk egy bohókás családot, ahol folyik mindig az alkohol, szól a zene, megy a tánc, élvezik az életet. Nem foglalkoznak számlákkal, komolyabb gondokkal, anyuka magáz mindenkit, és (ami szerintem jópofa) apuka mindig más néven szólítja anyukát.
A könyv rövid, a körmondatok beszippantottak, és azt vettem észre, már a könyv felénél vagyok. Az elbeszélés egy kisfiú szájából hangzik el, amelyet időnként megtör az apukája naplójából kivett részlet, aminek a hangulata tárgyilagosabb, tényszerűbb: valós. Szép lassan derül ki, hogy a gyermeteg szórakozások mögött sokkal nagyobb gond lakozik, de így is megpróbálnak mindent kihozni a napokból, amit ki lehet, nem pedig csüggedni. Az őrület, ami ijesztő, félelmetes, megtöri az embert; itt a könyvben megszelidítve olvasható, nem akarunk eret vágni a könyv után és azt sem érezzük, hogy a kisfiúnak kellene. Ilyen témát így tálalni, ez már valami!
Olvasmányos darab, ami kicsit felrázza az embert a szürke hétköznapokból, hogy igenis tessék élni, élvezni a napokat.
És a legnagyobb tanulsága a könyvnek: néha a fordított hazugságnak is helye van az életben!
https://moly.hu/konyvek/olivier-bourdeaut-merre-jarsz-bojangles
