Ebbe a könyvbe többször belefutottam már külföldi oldalakon, míg végül úgy döntöttem ám legyen, megrendeltem. Mivel a könyv csak szeptember 30.-a óta elérhető magyarul, így angolul olvastam, van annak egy varázsa, ha eredeti nyelven olvasunk.

A fülszöveg után semmi "nagy"-ra nem számítottam. Ahogy elkezdtem a könyvet, akkor is úgy éreztem, hogy itt van ismét egy könyv, ami egy szociális fóbiás, talán aszpergeres ember nehézségeit mutatja be.

Hisz Eleanor éli monoton mindennapjait, egyedül. Megvan melyik nap mit vesz fel munkába, mit eszik, mit vásárol a boltban, mi az esti program és a szerdánként telefon az anyukájával. Az élete teljesen kiszámítható és magányos.

Hamar kiderült, hogy a könyv sokkal több ennél. Eleanor előtt szép lassan megnyílik az élet. Először is szerelmes lesz. Másodszor megismeri az egyik IT-s kollégáját, Raymondot, aki több szempontból is idegesíti: nem higénikus, cigizik és túl laza, de mégis egyre több időt töltenek el. Együtt sétálnak a buszhoz, mikor is látják az idős bácsit -Sammyt, amint elesik. Mentőt hívnak neki, megmentik az életét. Itt kezdődik Eleanor megmentése is: innentől már a napi rutinjain felül is akadnak programok, megismer új embereket, barátkozik a szociális viselkedési normákkal, megtapasztalja milyen, ha emberszámba veszik, sőt talán még kedvelik is.

Kiderül, hogy főhősnőnk feletébb fura viselkedését nem autizmus okozza, hanem olyan gyermekkori traumák, amikhez képest még "normálisnak" is mondható Eleanor viselkedése. Sőt, horrorisztikus múltja ellenére még azt mondja hálás, hiszen volt mit ennie, volt tető a feje fölött.

Nem szeretnék ilyen szavakkal dobálózni, mint személyiség- és karakterfejlődés, ezért máshogy fogok fogalmazni: szemünk előtt változik át Eleanor, apránként, kis lépésekkel. Külsőleg, viselkedésben, személyiségében és végül az otthonát illetően.

Roppant szerethető Eleanor és a könyv is. Helyenként jót nevettem, valahol szörnyüködtem, és persze a könnyek se maradtak el (minden megfelelő arányban volt) . Tetszett, hogy annyira nem volt hatásvadász, mint egy Fredrick Backman könyv és örülök, hogy nem olyasfajta történet kerekedett belőle, mint a Rosie projektben.

Ez egy vicces, szomorú, megrázó, megható könyv, ami abszolút a hatása alá keríti az embert. Nem egy könnyen felejthető darab, abszolút ajánlom.

 https://moly.hu/konyvek/gail-honeyman-eleanor-oliphant-koszoni-jol-van