Gerald Durrellt nem kell bemutatni, nagyon kedves könyveket írt, klasszikusával az élen, Családom és egyéb állatfajták. Már régen olvastam azt a könyvet, de azért kellemes emlékeim vannak róla, és szép helyek, napsütés jutnak róla eszembe.(Hmmm, kezd megjönni a kedvem, hogy újra elővegyem) Ezek után biztos voltam benne, hogy ez a könyv se okoz csalódást.
Gerald Durrell
Szükség is volt rá, ezt kezdtem el olvasni, mikor A kutyafiú okozta rossz érzéseimet akartam enyhíteni, és nem akartam, hogy esetleg elmenjen a kedvem az olvasástól! (Érdekes, moly-on olvastam hozzászólásokban, hogy másvalaki is gyógyírként használta ezt a könyvet, ő az 1984-re :) )
A könyv történe nem túl kacifántos alapból, Adrian élete unalmas, mikor is megörököl egy elefántot, innentől viszont garantált a folyamatos kalamajka. Ha ennél többet írnék, akkor nem volna érdemes elolvasni a könyvet, már pedig , ha valaki egy laza kis könyv élményre vágyik, amihez nem kell agy, nem kell koncentrálni, akkor ajánlatos ez a könyv. Legjobb szó rá az, hogy aranyos kis történet, ennél többet nem kell várni tőle.
Így nézünk ki Alfikával olvasás közben, akit jobban érdekel a kamera, mint a könyv :)
Minap láttam egy filmet(Bill Murrey-vel), a Hatalmas aranyost, amiről valamiért azt hittem, hogy ennek a könyvnek a filmes verziója. De nem. Viszont azért a történet erősen hajaz rá, bár engem a film annyira nem kötött le. A filmben Jack (Bill Murray) megörököl egy elefántot, és egy kellemes kis adósságot is. Próbál helyet találni neki, közben gondoskodni róla, ami nem tűnik egyszerű feladatnak.
Jelenet a Hatalmas Aranyos című filmből
A 100 éves ember-ben (Jonas Jonasson), és ebben a könyvben is egy elefánt a "háziállat", egész megjön hozzá az ember kedve, hogy tartson egyet :)
