Lisa Genova - Megmaradt ​Alice-nek
2021. február 27. írta: csillabella

Lisa Genova - Megmaradt ​Alice-nek

*5.0*

Mikor olvastam a könyvről, rögtön tudtam, hogy különleges. Egyik részem nagyon szerette volna mielőbb olvasni, a másik részem, hát ő nem annyira kapkodott egy szomorú történet után. Hisz mi más lehetne, ami arról szól, hogy egy 50 éves köztiszteletben álló harvardi professzornál korai Alzheimer-kórt diagnosztizálnak?

Egyszer a filmet is sorra kerítem majd
still-alice.jpg

Eleinte a tünetek még enyhék, be lehetne tudni akár a fáradtságnak, éppen emiatt is nehéz szembenézni azzal, ami még Alice-re vár. Tudja előre, hogy idővel teljesen magatehetetlen lesz, elveszíti az önállóságát, emlékeit, önmagát. És ez rémisztő. Honnan fogja tudni, hogy már legyűrte a lábáról a betegség? Mikor lépi át azt a bizonyos határt? Ameddig még tud ezen aggódni, addig nincs nagy gond. 

Ahogy telnek a napok, egyre több hétköznapi tevékenység jelent kihívást: dolgozni, követni egy telefonbeszélgetést, megtalálni a hazavezető utat, sportolni, sétálni, kiigazodni a saját házunkban. Minden (baleset)veszélyes. Tudja, hogy nagyon gyorsan pörög a homokóra. És bár a teste ép, erős, és egészséges, már nem tudja irányítani. 

Ezen sokat gondolkoztam, honnan számítunk halottnak? Onnantól, hogy már nem tudunk magunkról? Vagy onnantól, mikor az orvos megállapítja a fizikai lét végét? Mi van akkor, ha egy percre se lehet egyedül hagyni, nem tudunk alapvető dolgokat tenni, csak vegetálunk, és bár ott a család, aki szeret, de nem ismerünk fel senkit? Érdemes feladni, ha mégis ott a remény szikrája, hogy azért lesznek jobb napok, mikor valami beugrik, vagy egy ölelés a férjünktől, gyerekünktől megcsillant valamit? 

Alice meghozta a maga döntését. 

Nagyon nehéz volt olvasni, hogy szép lassan eltűnik Alice, viszont ez a regény nem egy hatásvadász dráma, ami arra játszik, hogy sírjunk. Hanem a remény, az erő, a küzdelem. Bár Alice nem emlékszik dolgokra, igyekszik kijátszani a rendszert, megtalálni a maga praktikáit, és jelzi, hogy vele még számolni kell, vannak érzései, akarata. 

A tegnapjaim lassan eltűnnek, a holnapok bizonytalanok. Mi éltet akkor? Minden egyes nap éltet. A pillanatban élek. Eljön az a holnap is, amikor nem fogok emlékezni arra, hogy önök előtt állva elmondtam ezt a beszédet. De csak, mert egyszer el fogom felejteni, még nem jelenti azt, hogy ma nem élem meg minden pillanatát. El fogom felejteni a mai napot, de ez nem jelenti azt, hogy a mai nap nem számít.

 covers_220536.jpg

moly link

A bejegyzés trackback címe:

https://kesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr1916442780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása