A szép borítóra és pozitív értékelésekre felkaptam a fejem, így a könyvesboltban kiszúrtam a célpontot, majd közelítettem felé. Aztán koppantam, mert nem néztem meg hány oldalas a könyv, így mikor megfogtam a picurka kiadványt, vissza is tettem. Bocs drága, de teljes áron nem jössz velem haza. Majd, ami késik nem múlik- akció keretein belül hozzánk költözött.
Az ember azt hinné, hogy 144 oldalt seperc alatt kiolvas, egy ültő helyében. De ez súlyosabb.
Az 1940-es évek Franciaországában járunk, ahol egy magányos pszichoterapeuta várja a nyugdíjazásig visszalevő időt. Visszaszámlálás: még 800 ülés van hátra. Ahogy közeledik az idő, egyre kétségbeesettebb lesz. Bár a betegei időnként idegesítik, már abban sem biztos, ő egyáltalán tud nekik segíteni. Pedig mása sincs. Nincs felesége, családja, hobbija, barátai. Csak a karrierje, amit megkérdőjelez.
A szorongás egyre inkább fojtogatja, és már maga sem tudja mi lesz, ha végez, és nincs több paciens, nincs több kezelés. Elmúlás, halál, hiábavaló élet.
Mivel csak pár hónapja van hátra a nyugdíjig, nem szeretne új beteget fogadni, de Agathe addig erősködik, míg elvállalja. Ő az első, aki nem csak a doktort látja benne, hanem az embert.
A vékonyka könyvektől tartani szoktam, de ez hatásos volt, és átjött a mondanivaló. De azért elbírt volna még pár oldalt.
