Általában az olyan könyveket szeretem, ahol pörögnek az események, így végig fogva tart. Már a fülszövegből is kiderül, hogy a Stoner nem ilyen, hisz a történetet nagyjából 3 mondatban foglalja össze. Ennek ellenére belevágtam. (A borító nagyon el van találva!)
William Stoner szülei szegények, gazdálkodásból élnek, és bizony Stoner is ebbe nőtt bele. Egy nap az apja egyetemre küldi, agrár szakra, hátha tanul olyat, ami hasznosítható lesz otthon. Stoner azonban szakot vált egy nap, mikor rájön mit szeretne csinálni: rabul ejti az irodalom.
A regény cselekménye röviden: Stoner élete. Megismerhetjük kapcsolatait, ami hideg a szüleivel és feleségével is, de meleg barátaival és leendő szerelmével. Láthatjuk, miképp hatnak a meghozott döntések egy ember életére. Elgondolkozhatunk: mi lett volna, ha?
Nehéz eldönteni mi is a rossz döntés, mi sem. Hisz ha akár csak egy valamit máshogy csinálunk, akkor az egész láncolat máshogyan alakul a jövőben, és így a jó dolgokról is le kellene mondanunk -nemcsak a rosszakról.
Stoner élete szomorú volt: feleségével nem voltak boldogok, gyermekéhez nem tudott igazán közel kerülni és sok bosszúság éri a munkában.
De Stoner élete boldog volt: elvehette a szeretett nőt, gyermekével azért voltak meghitt pillanatai, megtapasztalta a szerelmet és olyan szakmában dolgozhatott, amelyben teljesenek érezte magát. Alkotott valami maradandót és végig hű volt önmagához.
Nézőpont kérdése.
A könyv lassan indul be, de aztán olyan feszült helyzet alakul ki, hogy már ideges is lettem és alig tudtam letenni. A vége pedig szép... Nem szomorú, egyszerűen szép. Ettől kissé elhomályosult szemmel is olvastam a befejező mondatokat.
