Már nem tudom hol akadtam erre a könyvre, talán a molyon láttam, na nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy nagyon érdekes volt.
Kicsit féltem, hogy hasonlítani fog a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvhöz, de ezt pár oldal után ki is vertem a fejemből.
Szóval: Andrew Martin professzor megoldja a legnagyobb matematikai problémát, a Riemann sejtést, de rögtön ezután eltűnik. Többé nem kerül elő, legalábbis az igazi önmaga semmiképp, mert egy földönkívüli átveszi a helyét, az életét. Esetlenül ismerkedik a Földdel, és értetlenkedik mennyi minden furát csinálunk. Legtöbb dolgot szokatlannak és undorítónak találja. Az ő bolygóján nincsenek családok, nincs halál és nincs háború.
Tele volt végig olyan leírásokkal, megjegyzésekkel, hogy kb 2 oldalanként kiírhattam volna valami jópofa idézetet, mint például:
A reggelek voltak igazán nehezek számomra. Ez tényleg kemény dió a Földön. Az ember ugyanis reggel, amikor fel kell kelni, álmosabb, mint amikor lefeküdt aludni.
Ha valaki őrült, az emberek rendszerint nem szeretik. Kivéve, ha az illető jól tud festeni, de ez esetben is csak halála után kedvelik meg.
A könyv első fele lehangoló volt, fájóan valós képett mutatott a világunkról. De aztán, ahogy Andrew is jobban megismerte az érzéseket: milyen, mikor valaki vár otthon és gondoskodik rólunk, családunk van vagy mikor egy kutyus hűségesen követ mindenhova, akkor rájött mégsem annyira értelmetlen és bugyuta ez a földi lét. Ezektől lesz valódi és értelmes egy élet.
