Ezt a könyvet úgy vettem a kezembe, hogy biztosra mentem és jót szerettem volna olvasni. Azt kell mondjam, hogy tévedtem, és Fredrik Backman-ből végleg kiábrándultam. A kapcsolatunk eddig: az Ovénál megvett kilóra. Utána olvastam a Mi vagyunk a medvéket, ami akkor levett a lábamról (visszaemlékezve már nem tűnik olyan jónak). Az Itt járt Britt-Marie talán még Ovénál is jobban tetszett. Aztán jött a lejtő, a kis noteszek, amiből az elsőt olvastam (A hazavezető út...) de a többit már nem voltam hajlandó (Életed üzlete, Amit a fiamnak tudnia kell...). Belekezdtem az Egymás ellenbe, nagyjából 30 oldalig bírtam, a stílusától már a falra másztam volna. Ez a sok jövőbeni célozgatás írtóra kifárasztott, így le is tettem. Na ezek után jött ez a nagymamás könyv, amiről azt gontolam talán majd újra helyreáll a mérleg köztünk, de nem. És már nem is fog. Ja bocsi, Backman-esen csak valami ilyen rizsa kellett volna: " A dolog eldőlt. Valaki jól fog járni ezzel, valaki nem. Valakinek fájni fog."  (Spoiler: nekem fájt, olvasni ezt a könyvet.)

A sztori nem volt rossz: van egy különleges kislány, aki közel áll a nagymamájához (aki szintén különleges). Aztán a nagymama meghal, és Elsának kell kézbesítenie a leveleket, amiket a nagymama írt, ezáltal jobban megismeri a szomszédait. Ahogy Elsa mondaná :"Sure, nice sztori".

De a történet ellenére ez a könyv nagyon szenvedős volt (szenvedés nekem) . Gonosz vagyok, de olyan uncsi volt az eleje, hogy már azt vártam mikor hal meg a nagyi, hátha akkor beindul a sztori (spoiler, még akkor sem fog). Ez a sok félálomországbeli mese, hát a végén ha megláttam már csak a szemem forgattam, és átugrottam. Mikor a könyv felénél voltam, és folytattam az olvasást, úgy éreztem magam, mint, aki hason fekve a karján kúszik előre, béna lábakkal, erőtlenül, és így teljesít egy maratont. Bármit csináltam volna szívesebben, tévében is minden lekötött, de muszáj volt ezzel haladni, legyen már vége.

A karakterek közül egyedül a wors volt szimpi (= kutya). A kiscsaj már túl tudálékos volt, a lakók mind eltúlzott karakterek. Ez a Backman féle recept, ugye kell mindig nagyon morc valaki a könyvbe. És nagyon sok szomorúság, majd nagyon sok cukros jóság is. Ismét spoiler, egy valaki érdekelt a könyvben, hogy mi lesz vele, az a wors volt, és sajnos meghalt.

Valaki írta véleményben, hogy ez gyerekkönyv, nézzük olyan szemmel. Ha úgy nézem, még rosszabb, mint így: elég sok nem gyerekeknek való rész volt benne, plusz elég sok dolog, ami nem túl tanító jellegű: etesd a kutyát csokival, sütivel, itasd borral és kávéval. Nem is csoda, hogy meghalt szegény. De persze az pozitív, hogy arra is rávilágít ismerjünk meg jobban mindenkit, csak akkor ítéljünk.

Azt viszont el kell ismerjem, hogy Backmannek van tehetsége az íráshoz: hatásvadász és megszerekesztett, de jól ír. Viszont pont ezek miatt a tulajdonságok miatt nem került hozzám közel a könyv, nem volt benne érzelem, sokkal inkább tudatosság.