Ez volt az első könyvem az írőnőtől, de egészen biztos, hogy nem az utolsó! Ennek a könyvnek egy fejezete sem volt unalmas, vagy nem volt kicsit gyengébb. Ez különösen tetszett, hogy úgy faltam a lapokat, hogy tudtam nem kell csalódjak, bármelyik fejezetbe kezdek is bele, pont annyi izgalom/jóság lesz benne, mint az előzőben.
Az először megismerhetjük főszereplőinket: Zillahot, a 83 éves hölgyet, aki csupaszív és roppant stílusos, mindenki odavan érte. Ha csak fele ilyen jófej leszek ennyi idősen, már boldog leszek! Majd jön Conor, aki azért jelen van a könyvben, de csak másodhegedűsként. Végül Essie, aki miatt az egész lavina elindul és a sok változás: vicc kedvéért ír egy levelet a barátnőjének, amit egy véletlen folytán mindenki megkap.
Ha nem írja meg a levelet, vagy nem kapja meg mindenki, akkor együtt marad barátjával, megmarad a munkája. De biztos jó lett volna így? Akkor nem ismeri meg Zillahot, nem tanul meg a saját lábára állni, nem tudja meg milyen jó segíteni másoknak és persze Lucas-sal sem találkoznak.
Lucas a jóképű idegen, aki szép lassan Essie életének része lesz. És ez a sok változás felveti a kérdést, kell félni a változásoktól? Szerintem nem, okkal történik minden, mégha eleinte nem is tűnik jónak, hosszútávon beláthatjuk, hogy így volt helyes, és volt értelme.
A könyvben van minden: izgalom, bánat (de olyan mértékben, hogy az ne legyen nyomasztó), sok-sok szeretet (nem szerelem). Élvezet olvasni, igazi kikapcsolódás egy olyan világban, ahol a híradóban csak halálhírekről és balesetekről hallunk, a közösségi médiában beteg gyerekekről, állatokról, az utcán látjuk a szegénységet, hogy milyen igazságtalan az élet. Ennyi rossz mellé kell egy ilyen könyv!
