Nagyon szeretni akartam a könyvet... nekem alapból nem nehéz eladni bármit, amin cica van. Szeretem a titákat! Úgy gondoltam, egy könyv, aminek Bob, a cicaúrfi lesz a főszereplője, biztos telitalálat.
Bármennyire is próbáltam szeretni a könyvet, nem tudtam. Egyrészt szerintem többet olvastam benne a heroinról, mint a macskáról. James, az utcazenész, épp drogelvonóra jár, és a zenélésből próbál mindennap megélni, egyik napról a másikra. Egy nap a sors útjába sodorja Bobot, a különleges, ragaszkodó cicát. Elkedzenek kötődni, James érzi, hogy felelősséggel tartozik a cicáért, ezért elkezd megkomolyodni. Az alaptörténet nagyon kedves kis sztori.
Valahogy nekem mégsem jött át, és valahogy végig fura érzésem volt. Az első például, hogy szerintem azért nem minden pontosan úgy történt, ahogy az le van írva. Az események lehet stimmelnek, de szerintem a motiváció romantikusabban lett leírva. Konrétabban: Bob követi a zsúfolt veszélyes városon keresztül a csávót, majd nyugodtan ott ül vele egész nap, és persze a hapi nem akarja hogy ott legyen. Na mármost, aki 10 éve kint él, tudja, hogy kutyával, cicával több embert lehet vonzani, így szerintem maga vitte ki a cicát. (Nekem is volt olyan macskám, aki kilómétetereken át követett, nyugiban, de a macska vadászó állat, pláne az éhes kóbor macska.) Plusz gondolom az utcán azért nem egy kutya fordult meg, írta, hogy sokan hergelték is a cicát, és mégicsak 2-szer szökött el a cica. Szóval az ilyenek miatt volt egy folyamatos ellenérzésem, és nem tudtam közel engedni a sztorit. Meg azért, aki drogelvonóra jár és próbál leszokni, biztos nem mindig zen állapotban viselkedik, mint, ahogy a könyvben ez a csávó. Majd mondta a hapi, hogy minden nap 30 fontott keresett, ami elég volt a megélhetésre, majd a macskával ennek minimum a dupláját kereste. Mégsem futotta karácsonyfára, vagy bármilyen karácsonyi dekorációra. De x-boxa és dvd lejátszója volt... Alapból ez elzüllését sem értettem, hogy miért lett drogos. Szülei elváltak, sokat költöztek az anyukájával, de mindig is anyagi jólétben éltek, és mikor eltűnt a csávó, mindkét szülője halálra izgulta magát. Gondoskodni akartak róla, stb. Azért ennél vannak sokkal rosszabb sorsok is. Summa summárum, nekem ez az a fajta csávó, akinek a szeme sem áll jól. Aztán jött egy cuki különös cica, amiről sikerült sok bőrt lehúzni.
Annak örülök, hogy már nem kell az utcán dolgoznia, vagy szomorú körülmények között laknia, egy ember sem illeti ezt az életet. Minden hajléktalan egyszer egy édes, gügyögő kisbaba volt, aztán most már inkább kerülik őket az emberek. Rémes ebbe belegondolni, hogy milyen szélsőséges az élet.
Amúgy a másik, ami fájt, hogy oké, aranyos a sztori, de ez nem egy könyvre való történet. Esetleg egy novella, egy hosszabb facebook bejegyzés, de erőltetés volt ebből könyvet csinálni.
A moly-os értékeléseket nézve úgy tűnik, velem lehet a baj.
