A könyvről csupa jókat írtak mindenhol, a borítója pedig mindig jókedvre derített, így gondoltam ezt nem lehet kihagyni. (Tévedtem.)
Mit ígér a könyv? : "Egy elképesztően vicces és kacagtató könyv a bénító depresszióról és a szorongásról? Ez aztán szörnyen rossz ötletnek tűnik. De Jenny Lawson éppen ezekben a szörnyen rossz ötletekben a legjobb!… Ez a nyíltság arra irányítja a figyelmet, hogy el kell fogadnunk mindazt, ami megkülönböztet minket a többi embertől, majd felhasználni, hogy lenyűgözően és felháborítóan boldogok legyünk."
Ezek alapján mit vártam tőle? : egyrészt kicsit bemutatja a depressziósok, bármilyen pszichés betegséggel küzdők mindennapjait, és ad némi sugallatot, hogy hol a kiút, vagy bármiféle megoldást a dolgok enyhítésére, javulására.
Mit kaptam tőle? : Idegbajt. Fejfájást(de tényleg). És elvesztegettem egy könyvnyi időt, amit jobb olvasmányra is fordíthattam volna.
Hol is kezdjem? Egyrészt nem tetszett, hogy ennek a könyvnek nem volt tematikája, logikus felépítése, egy fő szála, hanem össze vissza voltak a történetek. (talán azért kronológiai sorrend volt bennük, de ez mindegy is) Ezek olyanok, hogy ha megosztja őket közösségi oldalakon, akkor oké. De nem könyvbe valók, pénzért....
Ennyiszer még nem olvastam egy könyvben a "picsa" szót, már elnézést. Nekem ez a nő nem volt vicces, hanem alpári, közönséges, és erőltetett. Azonfelül roppant beteg, de nem a pszichés értelemben, hanem mint akinek már végleg elmentek otthonról. Például, hogy a férje videókonferenciája alatt úgy játszik, mint egy gyerek, és kitömött állatokat emelget a kamerába...
Egy példa a remek humorára:
"Akárhogy is, a franciák nyilvánvalóan szeretik a kisméretű kajákat. Nem is csoda, hisz ők is olyan kis vékonykák. Az a csaj az Amélie csodálatos életében olyan kicsi, hogy elférne a vaginámban."
A könyv lényegében nem más, mint a csaj az összes undorító dolgát, gondolatát leírja, viccnek szánva.
Felsorolja mennyi betegsége van, mennyi mindent szed rá, mennyi dokihoz jár. Az első, ami ijesztő, hogy semmi javulás nincs ebben, évek alatt. Úgy tűnik hullámzik az állapota, de sose javul. Egy embernek (aki szintén mentális betegségekkel küzd) miért volna ez a könyv segítség? Vagy ez a példa, hogy azt érzi, el kell fogadni ezt a helyzetet, nevetni kell, de jobb nem lesz? Én is voltam hasonló cipőben, de nekem a fő célom mindig a gyógyulás volt, hogy kijöjjek ezekből, amennyire csak lehet. Bár biztos sokan vannak, akik elvannak így.
Szóval ennek a nőnek egy raklap baja van, sok gyógyszert szed, magát sem tudja ellátni, de vállalt gyereket. ?!? Plusz elég sokszor fejtegeti mennyit iszik. Megintcsak HE?! Arra a sok gyógyszerre?
Annyi pozitívum volt a könyben (amin talán 2x mosolyogtam), hogy azért azt leírta, milyen is ez az állapot, úgy, hogy talán az is megértheti, aki nem élt át ilyet. A rossz az, hogy ez a könyv vége felé van, szerintem nem sokan jutnak el odáig....
Meglepett, hogy agorafóbiás is, meg egymillió nyavalyája van, de simán fogja magát, Texasból Ausztráliába megy egy barátnőjével, ahol szintén sokat ivott, meg mentek fel-alá. Egy ilyen út egy kevésbé beteg embert is bestresszelt volna.
Olyan érzésem volt a könyv végére, hogy ez a nő nem pszichésen beteg, egyszerűen csak bolond. Amire nincs gyógymód.
