Egy romantikus könyv, ami nem az a tipikus "ömlengős" sztori. Sőt, lehet ne is címkézzük romantikusnak, sokkal több volt benne a dráma és szomorúság, a történet központjában pedig az emberi kapcsolatokkal. Öt évente nyerhetünk betekintést miként alakulnak, változnak. Szülő-gyermek kapcsolat- elvált szülők esetében. Fiú-lány barátság/szerelem, ahol a határ már olyan homályos, hogy látni is alig lehet.
Nell és V(i)an öt éves korukban ismerkednek meg, amikor Vian az anyukájával Nell apukájához költözik. A két gyerek között azonnal szoros barátság alakul ki, és egy elválaszthatatlan szál köti össze őket. Egy tragédia folytán azonban el kell válniuk egymástól, és Van Ausztráliába költözik az apukájához, míg Nell marad Cornwallban.
Innentől rám ült az a nyomasztó hangulat, ami a könyvből áradt, de azért ellensúlyként ott voltak a kedves emberi kapcsolatok.
Öt évente találkoznak, mindig más apropóból, és bár hol egyiküknek van párja, hol másikuknak, a kapocs továbbra is ott van Nell és Van között. Hiába vannak távol egymástól, és nem részei egymás mindennapjainak... attól még máshogy dobban a szívük, amint meglátják egymást.
Ahogy peregtek az "öt évek", úgy gyorsultak be az események, és lett minden egyre izgalmasabb. Nagyon szorítottam, izgultam, hogy végre egyszer úgy álljanak a csillagok... hogy ne kelljen újabb öt év.
Sohasem bánom meg, Nell, ha boldognak látlak. Mindig csak ezt akartam.
A könyv vége viszont nekem csalódás volt. Nem azért, ahogy végül a két főszereplő sorsa alakult, hanem azért, mert nekem ez nem volt lezárás. Azt éreztem, hogy ha még lenne 50 oldal, akkor ismét lenne egy csavar, mint, ahogy előtte is. Folyamatosan fordult a kocka, és a végére sem jött el az a megnyugvás számomra, hogy mindenki ott van, ahol lennie kell.
– Apa egyszer azt mondta nekem: „Öt év múlva visszagondolsz, és megérted, hogy miért történt mindez.”
