Aki olvassa a blogom egy ideje, észrevehette, hogy nem vagyok egy nagy fantasy rajongó. Nem azt mondom, hogy nem nyitok erre a műfajra, vagy nem olvastam még jó fantasyt (pl. Harry Potter) de azért nem gyakran kerül a kezembe, meg hát annyi könyv van a várólistán, és így a misztikus/ fantasy könyvek sokszor alul maradnak. 
No de szerencse, hogy barátok /ismerősök ajánlanak könyveket, vagy időnként kihívás miatt is ki kell lépnem a komfort zónámból, így megismerhettem megint valami újat.
Azt mondják, hogy Lovecraft hatott Stephen King munkásságára is, mindkettejüket a horror/ félelemkeltés nagymestereiként tartják számon.
Így ismét (mint a Ragyogásnál) azzal az elvárással kezdtem el olvasni, hogy ez biztos para lesz, de legkevésbé sem volt az. Látványos? Na, az volt! (- már ha lehet ilyet mondani az olvasás közben fejünkben játszódó filmre.) Egy egyetemi tanár évekig furán viselkedik, a családjától is eltávolodik, majd nem tud visszaemlékezni, magyarázatot adni korábbi viselkedésére. A Föld egy korábbi szakaszában élő intelligens faj vette kölcsönbe pár évre a professzor testét, tanulmányozás céljából. Miután a professzor újra önmaga lesz, akkor sem tud visszakerülni a régi kerékvágásba, álmok kínozzák. Olyan éles képek, amik mintha megtörténtek volna.
A könyv eleje- amire azt hittem bevezető (de végül olyan sokáig tartott, hogy inkább úgy mondom a kisregény első fele) kicsit lassan, és időnként ismételve írta le a dolgokat. Viszont mikor a professzor Ausztráliába veszi az irányt egy ásatásra, nagyon elkapott. És a vége, azt kell mondjam mesteri! Bár még olvastam volna szívesen, jó lett így a befejezés.
