Régóta figyelt már ez a könyv a polcomon, de valahogy sosem őrá esett a választás. Szép borító, érdekes fülszöveg, de valahogy nem kapott el, valami hiányzott.
Aztán a könyv felénél már tudtam, hogy újabb kedvencet tartok éppen a kezemben, és hogy ezt már idén nehéz lesz felülmúlni.
Nem egy könnyű olvasmány: két szálon fut, az egyik az 1930-as években játszódik, és ezt olvasni mindig olyan volt, mintha gyomorszájon rúgott volna valaki. Quennie épp várandós, öt gyermeke közül Rill a legidősebb. Ikerterhességénél azonban gondok adódnak, kórházba kell menniük, így Rillre bízza a gyerekeket. Ám ezt nem tudja teljesíteni a kislány, mert rendőrök jönnek a lakóhajójukhoz, hogy árvaházba vigyék a gyerekeket. Ezt nagyon nehéz volt olvasni, hogy bántak ott velük, hogy kerültek oda a gyerekek, és ami miatt folyamatosan ökölbe szorítva volt a kezem, az az, hogy mindez igaz történeten alapszik. Hihetetlen hova tud fajulni az emberiség.
Emellett a jelenben játszódó szál kész felüdülés volt, mintha a ringben lennék és ez lenne, ami felkészít a következő menetre. Kicsit kifújtam magam, feltöltődtem, hogy aztán újra a padlóra küldjenek Rill történetével. Avery apja nem más, mint a szenátor, és mikor súlyos beteg lesz, a lány hazautazik, hogy ápolja, és ha kell, a nyomdokaiba lépjen. Így hónapokra elszakad vőlegényétől. Igyekszik úgy cselekedni, ahogy elvárják tőle, de egy öregotthonba tett látogatás arra készteti, hogy letérjen a megszokott ösvényről. Nem tudja pontosan ki is May Crandall, de érzi, hogy utána kell járjon. És ebben a nyomozásban nem lesz egyedül.
Nagyon szép ez a könyv, megható, kicsit romantikus, de roppant felkavaró és megrázó.
